A történelem az ember tevékenységének megfigyelésével kezdődik.
Erre a vidékre már fejlett igényekkel jöttek az első letelepedők, akik
állatcsontokból, szarvasok agancsaiból készített szerszámaik mellett már
kőszerszámokat is használtak. Sátor- vagy kunyhólakó népek voltak a vidék első
lakói. A neolit népe már tartott háziállatokat, ismerte a földművelést, és
gyakorolta a halászatot. Szigonyait, horgait csontból készítette, tudott már hálót
szőni. Az agyaggal is elkezdett dolgozni, amelyből edényeket, gyöngyöket készített.
Ezen a területen nagyon sok helyen találhatók agancs- vagy csonteszközök, pattintott
kő- és csiszoltkő-korszaki szerszámokkal együtt.
I.e. 300-400 évvel kelták nyomultak a
területre. A Fiumei-öböl környékén éltek, észak felé vonulva ellepték a Duna
vidékét. Ők már a bronzot és a vasat is megmunkálták. A bronzkultúra nyomait ezen
a vidéken nagyon gyakran megtaláljuk, olyan eszközök formájában is, amelyek
földművelésre szolgáltak. Nagyobb leletek fordultak elő Kéménd,
Kőhídgyarmat, Köbölkút, Nána, Szőgyén és
Helemba határában. A nép már erődített helységekben lakott. Kőből
és fából erődítményeket építettek, kivált a Duna mentén. Lakóházaik
deszkából és fűzfagallyból (sövényszerűen) készültek, és szalmával vagy
náddal voltak fedve. Kőházakat csak a római uralom alatt kezdtek építeni. A kelták
több néptörzsből álltak. Termeltek búzát, kölest, muhart, de szőlőt is. Ezen a
vidéken az első szőlőtelepítők voltak. |
 Korabeli
leletek
|
A kelták a római uralom alatt kénytelenek voltak elhagyni ezt a
területet. A régészek által feltárt sírjaikból sok kerámiatárgy, gyűrű,
karperec, nyakék és más került elő. A kéméndi lelőhely a
vasúttól keletre, a Garam jobb partján található. A
terjeszkedő Római birodalom Pannónia meghódítását tűzte ki céljául. Ezt i.e.
40-ben Octavianus kapta feladatul. Azért volt rá
szükség, mert erre vezetett a szárzaföldi út Rómából Dáciába
és a Balkán-félszigetre. A pannonok és a dalmátok
lázadoztak a rómaiak ellen.
Végül i.e. 11-ben Tiberius, a
későbbi császár mindkét nép ellen harcolva meghódította a területet. A terület Illiricum
név alatt római provincia lett, császári helytartóval. Pannónia
felsőrésze fontos volt, északi szegélyén a Duna jobb
partján, számos római erődítmény állt (Limes), amelyekben a légiók táboroztak. A
bal parton is hídfők álltak, kisebb őrtornyokkal. Esztergommal
szemben a Garam folyó torkolatánál végződik a Duna
bal partján elterülő síkság. Ezután már a dombos - hátas terület kezdődik. Itt
állott Anavum (Párkány) vagy
Anavum Castellum, amely Odjabum néven is
előfordul. Stratégiai fekvése van a területnek. A Morva és
a Garam között lakó, állandóan nyugtalankodó kvádok ellen
vonult 173-ban Marcus Aurelius császár.
Római leírás szerint a kvádok számfölényben voltak, a csatában - egy csodálatos
meteorológiai esemény folytán - mégis a rómaiak győztek. A körülzárt rómaiakra
üdítő vizet, a kvádokra jégesőt szórt egy nyári zápor. A csatát a császár is
lejegyezte, valószínűleg a falu közelében zajlott le. Ahol a kvád határ
végződött a jazigok felé, két ősrégi sánc maradt fenn. Az egyik a Garam
mentén Kéménd és Bény között
kezdődik, s északi irányban Újbarsig vonul, a második az Ipoly
vonalát védte, Helembától és Szobtól
Selmecbányáig húzódott. Marcus Aurelius fia, Commodus
visszavonta seregeit a Duna bal partjáról, s az
erődítmények a barbárok kezére kerültek.
Maximinus
Trax császár alatt (235 - 238) végképp vissza
kellett vonulniuk a római légióknak a betörő gótok elől, s így Pannónia
a barbárok kezére került. A hunok 433-ban
megkísérelték itt a végleges megtelepedést, de Attila halála után,
453-ban a meghódított népek fellázadtak és egy Nedao
- Nedad patak melletti csatában győzelmet arattak, amelynek hun részről
közel 30 ezer halottja volt, köztük Ellák, Attila
legidősebb fia is. A vidék hun korszakáról egyébként kevés hír maradt ránk. Az
avarok 568-ban vonultak be Baján fejedelem vezetése alatt
Magyarországra. Főleg a Garam, Duna
és Morva folyók között fekvő vidéket foglalták el. A pusztító
hadjáratokról feldúlt területen megtelepedett szlávok főleg
földművesek voltak. Állandó lakhelyeket építettek, és ezeket saját nyelvükön
nevezték el. Tőlük származnak a Vissigrad, Novigrad, Vác, Ostrigom
stb. nevek. A keresztény vallás elfogadására is fogénkonyak voltak. Virgilius
püspök hittérítőket küldött hozzájuk (754-784), hogy a
kereszténységet hirdessék. A magyarok bejövetele után a római Solva
nevű erődben Géza fejedelem telepedett meg (973).
Ez a mai Esztergom területén állt. |
|
|
| A terület története az államalapítástól
napjainkig |
Az első írásos emlékek 1183-ból
származnak. A község területén végzett ásatások leletei még az őskőkort idézik
s bizonyítják, hogy lakott terület volt. Marcus Aurelius
Kr.u. 173-ban Kéménd közelében
legyőzte a markomannok és kvádok egyesített
seregeit. 1217-ben Kéménd a Hunt-Pázmány
nemzetség Omode ispáncsaládjának birtokai közé tartozik. Okleveles
nyoma van 1382-ből annak, hogy a Garam
folyón malom állt, mely az esztergomi Szent-György templom prépostjának
tulajdona. Amikor 1543-ban Esztergom török
kézre került, Kéménd is osztozott a környék többi falvainak
sorsában. 1595-ben Kéméndet a vallonok
is kifosztották. Pázmány Péter prímássága idején 1617-1622
között ismét összeírták a falut, és megállapították, hogy a töröknek hódol. A
falu néhány jobbágyneve 1648-ból: Tót István
és Pál, Bertók János, Szalaji Mátyás,
Kis János, Berec Tamás, Szabó Pál
és István, Mónár István, Varga János,
Márton János, Bocskai István, Pataki Ferenc,
Erdős Mihály, Pásztor Mátyás, Juhász
András. Van temploma és iskolaterme. Kéméndet 1683-ban,
a párkányi csatában győzedelmeskedő lengyelek pusztították el. Az 1696-os
összeírás során azt jegyezték fel, hogy lakatlan falu. A sok beszállásolás miatt
néptelenedett el. 1699-ben már ismét lakott hely, 54
lakosát sorolják fel adófizetőként. 1705. augusztusában Kéméndet
teljesen kirabolták Göden kapitány féktelen hajdúi. 1746-ban
a faluban már több iparost jegyeztek. Voltak itt kovácsok, mészáros, varga,
kocsmáros, takács, csizmadia, szabó, kerékgyártó, süveges és csapó. 1755-ben
egy újabb "Canonica visitatio" alkalmával
megállapították, hogy elkészült új temploma. 1790-ben
már tűzvédelmi eszközök is számba voltak véve. 1799-ben
említést tesznek a Garam feletti hídról és a postáról. A falu
sokat szenvedett a háborúktól - többször el is pusztult.
1848-ig az esztergomi érsek birtoka volt. A szabadságharcból
a kéméndiek is kivették részüket. Sokszor olvashatunk az 1849-es
dicső tavaszi hadjárat győzelmes állomásairól: Hatvan, Isaszeg, Vác,
Nagysalló, Komárom nevei mellett viszont alig-alig esik szó a jelentős
és sok emberáldozatot követelő kéméndi csatáról.
1885-ben kezdték építeni a Párkány-Léva
vasútvonalat, ami a falut kettéválasztja. Az első világháború harcaiban sok
polgára volt kénytelen részt venni. A második világháború végén nehéz harcok
dúltak itt, minek következtében a falu 140 lakosa pusztult
el. A templom melletti emlékmű őrzi neveiket - úgy a polgári mind a katonai
áldozatokét. Az emberéleteken túl óriási anyagi károkat okoztak a harcok. |
|
